Mentőexpedíció kritika és elemzés (2015)

Mentőexpedíció filmértékelés és vélemény

„A Mentőexpedíció„, Ridley Scott filmje, amely egy kietlen bolygón túlélő űrhajósról szól, alapvetően egy hajótörés története, amely történetesen egy sci-fi kalandfilm formáját ölti. De bár a vázlat nem tartogat meglepetéseket, a részletek és a hangvétel mégis újszerűnek hat.

A „Robinson Crusoe” összes változatához hasonlóan – beleértve a „Cast Away”-t és természetesen a „Robinson Crusoe a Marson”-t is – ez a film is egy emberről, a Matt Damon által alakított Mark Watney-ról szól, aki minden leleményességét és bátorságát összeszedi, hogy kibírjon egy lehetetlennek tűnő helyzetet, majd mindennek tetejébe még a magányossággal is meg kell küzdenie. Ha valaha is láttál már filmet, akkor tudod, hogy Mark számára a dolgok jól fognak alakulni – egyetlen stúdió sem fog fizetni egy különleges effektekkel teletűzdelt eposzért, amely egy okos, szimpatikus hajótöröttről szól, aki az utolsó öt percben meghal.

Azt is tudod, hogy a Magányos ember a természet ellen cselekményszál ellenére a Mentőexpedíció film készítői nem véletlenül választották az Oscar-jelölt Jessica Chastain-t annak a küldetésnek a kapitányává, amely kénytelen megszakítani a bolygó felszínének felderítését, és Markot otthagyni a halálba – és nem azért, hogy az első tíz percben a legénységével a Föld felé vegye az irányt, és soha többé ne térjen vissza.

Azt is tudjuk, hogy a NASA a Földön folytatott heves viták ellenére, amelyek arról szóltak, hogy mennyire kockázatos, időigényes és drága lenne egy mentőakció, mégis kénytelen lesz megrendezni egyet, és hogy minden ellenvetést (főleg Jeff Daniels karaktere, az ügynökség igazgatója részéről) a helyes cselekedet nevében leintik. Mivel az, hogy mi fog történni, sosem kérdéses, már csak a „hogyan” marad.

Szerencsére a hogyanokat Scott és a forgatókönyvíró Drew Goddard (aki Andy Weir regényének adaptációját készítette, és aki a „The Cabin in the Woods” és az ABC hajótöröttek drámájának, a „Lost”-nak számos epizódját is írta) ügyesen kitalálta. A Mentőexpedíció film átgondolt figyelmet szentel olyan alapvető kérdéseknek, mint például: „Mit teszel, ha a sisakod előlapja megreped?” vagy „Hogyan teremtesz élelmiszert egy olyan bolygón, amely nem képes fenntartani a növényi életet?”.

A rövid válaszok ezekre a kérdésekre a következők: „ragasztószalagot alkalmazunk”, illetve „krumplit termesztünk egy rögtönzött üvegházban, amelyet a legénység többi tagja által hátrahagyott szilárd hulladékkal trágyázunk”. A hosszú, de soha nem unalmas Mentőexpedíció film során Mark egy kedves és középpontban lévő főszereplő – egy okoskodó botanikus, aki folyamatosan videónapló bejegyzésekben beszél magához (és ezáltal a közönséghez), és minden egyes új válságot problémamegoldó gyakorlatnak tekint, feltéve, hogy képes a félelmét és kétségbeesését elég ideig kordában tartani ahhoz, hogy józanul gondolkodjon, ami természetesen sikerül is neki.

Úgy hangzik, mintha A Mentőexpedíció kiszámítható lenne. Az is, de ez nem árt a hatékonyságának. A leglenyűgözőbb dolog a filmben az, ahogy a kiszámíthatóságnak enged, ahelyett, hogy harcolna ellene. Eközben olyan hangvételt hoz létre, amit ebben a műfajban szerintem még senki sem idézett meg, pláne nem ilyen költségvetés mellett. A katasztrófa utóhatásaival megbirkózó űrhajósokról szóló történetek közül – beleértve a „Küldetés a Marsra” és a vizuálisan jobb és agresszívebben melodramatikus „Gravitáció” című filmet, amely inkább egy vallási felhangokkal tarkított önsegítő példázat – a „Mentőexpedíció” a leglazább és legviccesebb, és talán a legmelegebb.

Furcsa módon, akárcsak az „Alien”, Scott 1979-es áttörést hozó thrillere, és talán az azt követő „Pengefutó” is, „A Mentőexpedíció” egyszerre látványosnak és hétköznapinak láttatja a jövőt. Minden pompája ellenére a világ, amely körülöleli a szereplőket, egyszerűen a valóság: az idő és a tér, amelyben történetesen élnek.

Néha úgy tűnik, mintha a Mentőexpedíció film legnagyobb művészi ihletője nem is valamelyik korábbi film vagy regény lenne, hanem a „2001: Űrodüsszeia” második felvonása, amelyben kedves képek láthatók Dr. Heywood Floydról, amint aggódva olvassa a gravitációmentes WC használati utasítását, és úgy alszik a Pan Am járatán egy orbitális űrállomásra, mint egy üzletember, aki a Los Angelesből New Yorkba tartó piros szemmel utazik.

A Mentőexpedíció film zenéjének nagy része – vicces módon – diszkóból áll, az egyetlen zene, amely Mark számára elérhető (a kapitány elhagyott laptopján keresztül). Scott vörösesbarna panorámás tájképeinek, Damon mocskos, borostás arcának és az 1970-es évek táncparkett-klasszikusainak, mint a „Turn the Beat Around”, a „Hot Stuff” és a „Rock the Boat” egymás mellé helyezése fenséges. Mark szorult helyzetét egy unalmas, de szükséges feladat emelkedett változatának tűntetik fel, mint például a tető cserepezése vagy egy garázs újrafestése. A nehéz munka mindig gyorsabban megy, ha felraksz egy kis zenét.

A „Mentőexpedíció” időnként olyan, mint egy nem forgatókönyv szerint készült tévéműsor egy másik bolygón rekedt emberről. Van egy kis „Hogyan kell” abban, ahogy Scott és Goddard elmesélik a történetet. Miközben Mark magában beszél, végigvezet minket a folyamatain, megmutatva például, hogyan cseppfolyósítja újra a kiszáradt hulladékot, és keveri a száraz marsi talajba, majd félbevágott burgonyát helyez a vetésbarázdákba, és várja, hogy megjelenjen egy-egy zöld ág.

A költség-haszon elemzés folyamatosan szerepet kap, például amikor Mark több száz kilométert vezet egy roverrel, hogy kiássa egy másik marsi küldetésről megmaradt technológiát, és el kell döntenie, hogy kikapcsolja-e a pilótafülke fűtését, hogy energiát takarítson meg a hosszú út alatt (ellene dönt, mert bár a fűtés fogyasztja az energiát, nem tud működni, ha az alsó részei megfagynak).

Chiwetel Ejiofor alakította Dr. Vincent Kapoor, a NASA Mars-küldetéseinek vezetője becsületből és kötelességtudatból haza akarja hozni Markot. Az összes többi szereplő – köztük Chastain Melissa Lewis kapitánya, Daniels Teddy Sanders és Teddy erkölcsileg felháborodott jobbkeze, Mitch Henderson (akit Sean Bean alakít, a lelkiismeretes ember ideális színésze) – alapvetően egy húron pendül. Nem az a kérdés, hogy mindenki akarja-e a közönségnek tetsző és hősies dolgot, hanem az, hogy ez lehetséges-e.

Csak egy rádióüzenet eljuttatása a Marsra és vissza eltart egy ideig, és nem lehet csak úgy odaküldeni egy űrhajót, mintha egyik napról a másikra postáznánk egy születésnapi ajándékot. A küldetésre fel kell készülni, és fizetni kell érte. Ez hónapokig vagy évekig is eltarthat. Egyszer a NASA emberei megvitatják, hogy kihagyják-e a biztonsági ellenőrzéseket egy pilóta nélküli repülésnél, hogy egy bizonyos naptári ablakot elérjenek.

A NASA technikusai, tudósai és vezetői versenyt futnak az idővel, tördelőtáblákon egyenleteket dolgoznak át, és aggódnak a pénz, az üzemanyag és a biztonsági kérdések miatt, de többnyire hisztéria nélkül beszélgetnek egymással. Impulzív dolgokat mondanak, aztán bocsánatot kell kérniük. Viccelődnek.

Néhány szóváltás már-már a munkahelyi komédia határát súrolja. Scott hírnevének nagy része azon alapul, hogy képes elegáns képeket kitalálni és kivitelezni, gyakran komor történetek szolgálatában, így könnyű elfelejteni, hogy milyen jó a bajtársiasságban és a viccelődésben (lásd többek között a Thelma és Louise-t és a Matchstick Men-t). „A Mentőexpedíció” jobban egyesíti tehetségének ezeket az oldalait, mint bármelyik eddigi filmje. A legjobb pillanataiban egy Howard Hawks-féle haver-kalandfilm derűs magabiztosságát sugározza, amelyben nincs olyan szörnyű helyzet, amiben ne lehetne még egy kis könnyed humor.

A jellemrajzok kezdetben kissé homályosnak és laposnak tűnnek, de az apró részletek felhalmozásával egyre mélyülnek. Még az egy-két jelenet erejéig felbukkanó mellékszereplőknek is van életerejük, mint például Donald Glover Rich Purnelljének, a zseniális, de különc fiatal tudósnak, aki olyan mélyen a saját fejében él, hogy a NASA igazgatójának nevét sem tudja. Az egyik legjobb jelenetben Kapoor és a kommunikációs szakértő Mindy Park (Mackenzie Davis) Mark gépelt válaszának hanglejtését tolmácsolja egy radikális mentőtervre: „Te f—–g viccelsz velem?” Kapoor reméli, hogy Mark a NASA merészsége miatti izgatottságát akarta jelezni, de legbelül tudja, hogy valószínűleg nem erről van szó.

A Mentőexpedíció film eksztatikus csúcspontja a legellentmondásosabb jelenet, a csúcsponthoz közeli zenei montázs, amely megszakítja a mentési akció menetét, hogy megmutassa, amint Mark régi űrhajóján az űrhajósok műholdas videón keresztül kapcsolatba lépnek szeretteikkel: egy férj megmutatja a feleségének a születésnapjára vásárolt lemezalbumot, egy apa pedig azzal örvendezteti meg a gyerekeit, hogy az űrhajó belsejében lebegve, gravitáció nélkül, vízgolyókat nyeldekel, mint a disznódelfin az apróhalak után.

A végén milliárdok gyűlnek össze, hogy élőben nézzék a mentést, de sehol máshol nem érezzük, hogy minden más dráma megszűnt, miközben az emberiség Mark sorsa miatt izgul. Mark számára élet-halál kérdése, de arra következtetünk, hogy vannak hosszú szakaszok, amikor a közönség elfelejti, hogy a férfi bajba jutott. A Mentőexpedíció film legjelentősebb visszatérő képei a Mark által az üvegházában elásott krumpliból kihajtott hajtások közeli felvételei. Az élet megy tovább, bármi történjék is.

Mentőexpedíció filmről további érdekességeket itt találhatsz.

Mentőexpedíció teljes film magyarul online megnézhető ezen az oldalon.